2016/12/31

GOODBYE 2016


El sem hiszem, hogy újabb év telt el, kb fel se fogtam, hogy 2016-ot írunk, és már lépünk is át 2017-be. Idén egyik legfontosabb lépésem, hogy szeptemberben útjára indítottam a blogomat - anélkül, hogy az első poszt után feladtam volna ... ahogy ezidáig tettem -. Jelenleg 45 bejegyzésnél tartok, és több mint 5000 oldalmegtekintéssel büszkélkedhetek. Reménykedem benne, hogy jövőre még több emberhez jut el a honlapom, de abban még inkább, hogy közülük sokan visszatérő olvasóim lesznek. Én itt leszek jövőre is, addig még sok mindenbe bele szeretnék vágni, és már előre kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségeket hoz számomra 2017. Szeretettel várlak Titeket jövőre is. Addig is... Békés, Boldog Új Évet Kívánok Nektek! :)


2016/12/28

Big sale vol. 1 - Ékszer zsákmány


Remélem mindenkinek kellemesen telt a Karácsony, nekem nagyonis :), egy baj volt csupán vele, hogy hamar eltelt. Azonban egy valami vigasztalt.. még pedig az, hogy elkezdődtek a leárazások. Ennek tudatában útnak indultam és benéztem pár üzletbe, viszont a nagy tömeg és hosszú, kilométeres soroknak köszönhetően a ruhák helyett inkább egyéb kiegészítők után kutattam. Rengeteg helyen a bizsukat se hagyták ki az akcióból, így én is beszereztem egy párat. A legvonzóbb leértékelések szerintem a C&A, SIX és az I am üzletekben voltak - amelyek szinte egy kutyusok, hiszen mindhárom boltban találkoztam ugyanazokkal az ékszerekkel -, így hát a következőknek én sem tudtam ellenállni:

2016/12/24

Blogmás - Karácsonyi Üdvözlet


Újra eljött a kedvenc ünnepem, méghozzá végre picit fehérbe öltözve - legalábbis itt Nyíregyházán -. Nem szeretnék egy regényt írni, hiszen sietek én is készülődni.. :) viszont tömören a következőket kívánom: egyetek sok halászlét, töltött káposztát, mézeskalácsot, igyatok még több forralt bort, puncsot, tojáslikőrt, illetve vegyetek elő egy társasjátékot, miközben ki ne hagyjátok a Reszkessetek betörőket! Nagyon Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok minden Kedves Olvasómnak. :)


2016/12/21

Catrice Camouflage tégelyes korrektor


Újabb kedvenc, jól bevált terméket szeretnék bemutatni Nektek, ezúttal a Catrice Camouflage névre hallgató tégelyes korrektorát. A Catrice márkától ugye már több kedvencem is van, ami nem is csoda, hiszen igazán jó minőségű, ugyanakkor megfizethető árú termékeik vannak. Ez a korrektor is ár-érték arányban verhetetlen... a maga kb. 1000 Ft-os árával időtlen időkig használhatjuk!

2016/12/17

Schauma Silver Reflex - Sárga hatás elleni sampon


Egy éve már, hogy elkezdtem szőkíteni a hajam, és csak most tartok ott, hogy végre kezd olyan színű lenni, amilyenre mindig is vágytam. Ugye a sárgás hajszínnel gyűlt meg leginkább a bajom, ami egyébként igen gyakori probléma festett szőke haj esetében. A sárgulás ellen így én is hamvasító sampon után nyúltam, pontosabban az egekig dícsért Schauma Silver reflex sárga hatás elleni samponához. Lássuk, mit ígér a termék, és mik a tapasztalataim.

2016/12/14

Fairy Girl - eBay szemöldökceruza


Ugye már említettem, hogy én sminkelésnél három lépést sosem hagyok ki: az alapozást, a szempilla- és a szemöldökfestést. Az utóbbit illetően még nem is árultam el, hogy milyen terméket használok a szemöldököm megrajzolásánál. Én a ceruzákat részesítem előnyben, azok közül is jelenleg az eBay-en megvásárolható Fairy Girl szemöldökceruzát. Nem gondoltam volna, hogy jobban meg fogom szeretni az Essence-étől, de sikerült neki, hisz mióta meg van, csak ezt használom... és a legjobb benne, hogy csupán csak 280 Ft. Manapság 1 kiló kenyér többe kerül... :D

2016/12/10

L'Oréal Professional Steampod


Alig vártam már, hogy megírhassam ezt a bejegyzést, mely kapcsán Ti is megismerkedhettek ezzel a szuper készülékkel! Ugye próbálkoztam nemrégiben hajegyenesítő kefével, annak érdekében, hogy ne kelljen állandóan felfogott hajjal mászkálnom... ugyanis a kefe állítólag nem roncsolja úgy a hajat, mint egy hajvasaló. Hajvasalóval meg természetesen nem szívesen nyúztam tovább az amúgy is folyamatos szőkítésen keresztül menő hajamat. Viszont véleményem szerint a hajegyenesítő kefe, illetve az összes hajvasaló kb. elbújhat a L'Oréal első professzionális gőzös hajvasalója mellett, hiszen a Steampod amellett, hogy táplálja a hajunkat, ezerszer szebb eredményt is kölcsönöz.

2016/12/07

Outfit | Karácsonyra hangolódva


Mikulás elteltével most már úgy gondolom, csempészek egy kis ünnepi hangulatot az oldalra is. Így a mai bejegyzésben egy karácsonyi outfitet fogok bemutatni Nektek. A szettem főszereplője a Reszkessetek betörőkből nagyon jól ismert Kevin McCallister. A rajongók - mint ahogy jómagam is - úgy hiszem díjazni fogják ezt az ötletet. A film annyira meghitt, ünnepi hangulatot áraszt - a kellemes zenéivel együtt -, hogy számomra egyszerűen megunhatatlan. Tehát mivel egyik kedvenc karácsonyi filmem, ezért nem meglepő, hogy kedvem támadt csináltatni egy Kevin pólót. Lássuk is, miképpen fogom hordani az ünnepek alatt. :)

2016/12/03

Jelentkezz, Nyerj, Tesztelj!


Szeretnék minél több hasznos információt is megosztani Veletek - nyereményjátékokról, kuponokról, akciókról, és egyéb fontosabb tudnivalókról -, melyek szerintem érdekesek lehetnek számotokra. Úgy gondolom, elég sokan például nem tudhatnak a Krémmánián lévő nyereményjátékról... én is csak nem régóta vagyok tisztában vele, de nem is terveztem magamban tartani. A játék lényege, hogy ha kisorsolnak, akkor tesztelhetünk egy adott játék során meghirdetett terméket.