2016/12/31

GOODBYE 2016


El sem hiszem, hogy újabb év telt el, kb fel se fogtam, hogy 2016-ot írunk, és már lépünk is át 2017-be. Idén egyik legfontosabb lépésem, hogy szeptemberben útjára indítottam a blogomat - anélkül, hogy az első poszt után feladtam volna ... ahogy ezidáig tettem -. Jelenleg 45 bejegyzésnél tartok, és több mint 5000 oldalmegtekintéssel büszkélkedhetek. Reménykedem benne, hogy jövőre még több emberhez jut el a honlapom, de abban még inkább, hogy közülük sokan visszatérő olvasóim lesznek. Én itt leszek jövőre is, addig még sok mindenbe bele szeretnék vágni, és már előre kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségeket hoz számomra 2017. Szeretettel várlak Titeket jövőre is. Addig is... Békés, Boldog Új Évet Kívánok Nektek! :)


2016/12/28

Big sale vol. 1 - Ékszer zsákmány


Remélem mindenkinek kellemesen telt a Karácsony, nekem nagyonis :), egy baj volt csupán vele, hogy hamar eltelt. Azonban egy valami vigasztalt.. még pedig az, hogy elkezdődtek a leárazások. Ennek tudatában útnak indultam és benéztem pár üzletbe, viszont a nagy tömeg és hosszú, kilométeres soroknak köszönhetően a ruhák helyett inkább egyéb kiegészítők után kutattam. Rengeteg helyen a bizsukat se hagyták ki az akcióból, így én is beszereztem egy párat. A legvonzóbb leértékelések szerintem a C&A, SIX és az I am üzletekben voltak - amelyek szinte egy kutyusok, hiszen mindhárom boltban találkoztam ugyanazokkal az ékszerekkel -, így hát a következőknek én sem tudtam ellenállni:

2016/12/24

Blogmás - Karácsonyi Üdvözlet


Újra eljött a kedvenc ünnepem, méghozzá végre picit fehérbe öltözve - legalábbis itt Nyíregyházán -. Nem szeretnék egy regényt írni, hiszen sietek én is készülődni.. :) viszont tömören a következőket kívánom: egyetek sok halászlét, töltött káposztát, mézeskalácsot, igyatok még több forralt bort, puncsot, tojáslikőrt, illetve vegyetek elő egy társasjátékot, miközben ki ne hagyjátok a Reszkessetek betörőket! Nagyon Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok minden Kedves Olvasómnak. :)


2016/12/21

Catrice Camouflage tégelyes korrektor


Újabb kedvenc, jól bevált terméket szeretnék bemutatni Nektek, ezúttal a Catrice Camouflage névre hallgató tégelyes korrektorát. A Catrice márkától ugye már több kedvencem is van, ami nem is csoda, hiszen igazán jó minőségű, ugyanakkor megfizethető árú termékeik vannak. Ez a korrektor is ár-érték arányban verhetetlen... a maga kb. 1000 Ft-os árával időtlen időkig használhatjuk!

2016/12/17

Schauma Silver Reflex - Sárga hatás elleni sampon


Egy éve már, hogy elkezdtem szőkíteni a hajam, és csak most tartok ott, hogy végre kezd olyan színű lenni, amilyenre mindig is vágytam. Ugye a sárgás hajszínnel gyűlt meg leginkább a bajom, ami egyébként igen gyakori probléma festett szőke haj esetében. A sárgulás ellen így én is hamvasító sampon után nyúltam, pontosabban az egekig dícsért Schauma Silver reflex sárga hatás elleni samponához. Lássuk, mit ígér a termék, és mik a tapasztalataim.

2016/12/14

Fairy Girl - eBay szemöldökceruza


Ugye már említettem, hogy én sminkelésnél három lépést sosem hagyok ki: az alapozást, a szempilla- és a szemöldökfestést. Az utóbbit illetően még nem is árultam el, hogy milyen terméket használok a szemöldököm megrajzolásánál. Én a ceruzákat részesítem előnyben, azok közül is jelenleg az eBay-en megvásárolható Fairy Girl szemöldökceruzát. Nem gondoltam volna, hogy jobban meg fogom szeretni az Essence-étől, de sikerült neki, hisz mióta meg van, csak ezt használom... és a legjobb benne, hogy csupán csak 280 Ft. Manapság 1 kiló kenyér többe kerül... :D

2016/12/10

L'Oréal Professional Steampod


Alig vártam már, hogy megírhassam ezt a bejegyzést, mely kapcsán Ti is megismerkedhettek ezzel a szuper készülékkel! Ugye próbálkoztam nemrégiben hajegyenesítő kefével, annak érdekében, hogy ne kelljen állandóan felfogott hajjal mászkálnom... ugyanis a kefe állítólag nem roncsolja úgy a hajat, mint egy hajvasaló. Hajvasalóval meg természetesen nem szívesen nyúztam tovább az amúgy is folyamatos szőkítésen keresztül menő hajamat. Viszont véleményem szerint a hajegyenesítő kefe, illetve az összes hajvasaló kb. elbújhat a L'Oréal első professzionális gőzös hajvasalója mellett, hiszen a Steampod amellett, hogy táplálja a hajunkat, ezerszer szebb eredményt is kölcsönöz.

2016/12/07

Outfit | Karácsonyra hangolódva


Mikulás elteltével most már úgy gondolom, csempészek egy kis ünnepi hangulatot az oldalra is. Így a mai bejegyzésben egy karácsonyi outfitet fogok bemutatni Nektek. A szettem főszereplője a Reszkessetek betörőkből nagyon jól ismert Kevin McCallister. A rajongók - mint ahogy jómagam is - úgy hiszem díjazni fogják ezt az ötletet. A film annyira meghitt, ünnepi hangulatot áraszt - a kellemes zenéivel együtt -, hogy számomra egyszerűen megunhatatlan. Tehát mivel egyik kedvenc karácsonyi filmem, ezért nem meglepő, hogy kedvem támadt csináltatni egy Kevin pólót. Lássuk is, miképpen fogom hordani az ünnepek alatt. :)

2016/12/03

Jelentkezz, Nyerj, Tesztelj!


Szeretnék minél több hasznos információt is megosztani Veletek - nyereményjátékokról, kuponokról, akciókról, és egyéb fontosabb tudnivalókról -, melyek szerintem érdekesek lehetnek számotokra. Úgy gondolom, elég sokan például nem tudhatnak a Krémmánián lévő nyereményjátékról... én is csak nem régóta vagyok tisztában vele, de nem is terveztem magamban tartani. A játék lényege, hogy ha kisorsolnak, akkor tesztelhetünk egy adott játék során meghirdetett terméket.

2016/11/30

Vaddisznósörte hajkefék



Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a hajápolásra mostanában nagyon rákattantam. Ennek köszönhetőn beszereztem egy vaddisznósörte hajkefét is, amivel már régóta szemeztem. Erről a hajkeféről azt kell tudni, hogy sokkal kíméletesebb a hajhoz, mint egy átlagos fésű. Nekem a régebbi keféim minden fésülködéskor csak úgy tépték a hajam ... de ennek már vége. 

2016/11/26

"Black Friday" őrület hazánkban



Igaz, már szombat van, de még mindig tart nálunk az a bizonyos "Black Friday", ami egy újabb Amerikából !féligmeddig! átvett szokás... hiszen nálunk még csak köszönő viszonyban sincsenek az akciók az ott lévő árengedményekkel. Így országunkban nem valószínű, hogy egymásnak eső embereket látunk majd a boltokban egyes termékek miatt (vagy ki tudja...) Szomorúan tapasztalom, hogy ez az egész nálunk inkább csak átverés, és parasztvakítás... és csak értetlenkedve nézek, hogy miért nem olvasok az én bejegyzésemhez hasonló reakciókat.

2016/11/23

DAS gesunde PLUS HAAR VITAL KOMPLEX Hajkapszula



Eszem ágában sincs senkit hajkapszula szedésére buzdítani, viszont ha valaki épp egy jó hajkapszulát keres igazán pénztárcabarát áron, akkor annak mindenképpen szól ez a bejegyzés. Nekem muszáj volt valamilyen hajvitamin után nézni, és majdnem el is szántam magam egy igazán drága, márkás hajkapszulára, mikor rábukkantam a DM saját márkás kapszulájára, a DAS gesunda PLUS Haar Vital Komplex-re. A termék 2 hónapra elegendő tablettát tartalmaz, az ára pedig már túlontúl baráti, mivel 799 Ft-ért vásárolhatjuk meg.
 

2016/11/19

CATRICE - HD Liquid Coverage alapozó



Időtlen idők óta keresem alapozóból számomra a nagy Ő-t, és azt hiszem végre rátaláltam. Akárhányszor vásároltam ezelőtt alapozót, valamivel mindig gond volt... de legtöbbször az árnyalattal, hiszen világos bőrű lévén nem olyan könnyű megtalálni azt, ami ne térne el a nyakam színétől. Illetve a másik gyakori problémám, hogy a legtöbb alapozó esetében éreznem is kellett azt a bizonyos maszk hatást. Azonban a Catrice HD Liquid Coverage alapozó annyira tökéletes számomra, hogy muszáj megosztanom a tapasztalatom Veletek. Vásárlásakor egyébként pont mázlim volt, hiszen a Rossmann-ban kaptam mellé ajándékba egy korrektort is, így összesen csupán csak 2290 Ft-ba került.

2016/11/16

DM Kedvencek doboz


Egyre ismertebbek és népszerűbbek az úgynevezett szépségápolási dobozok, de közülük is leginkább a DM Kedvencek doboz. A dmbox egy zsákbamacska jellegű beauty box, amit mindössze 2.990 Ft-ért vásárolhatunk meg (értéke azonban 6.000 és 20.000 Ft között mozog), ha a szerencsés kisorsoltak között vagyunk.

2016/11/12

Filléres Telefontokok


Telefontokok terén sem feltétlen szükséges mélyen a pénztárcánkba nyúlni. Például az Aliexpress, eBay ebben is jó barátunk, hiszen rendkívül kedvező áron, azaz pár száz forintokért divatos tokokat szerezhetünk be, amelyek minőségileg sem rosszabbak a drágább verzióiknál. Nekem ez a kis gyűjteményem került annyiba mintha 1 darab tokot vásároltam volna vagy bizsuboltban vagy ruha üzletben. Az efféle boltokban ritkán látni ilyen akciós áron telefontokokat... attól meg kifejezetten rosszul vagyok, hogy a telefontokok 80%-a iPhone készülékekre lettek gyártva.

2016/11/09

Beszámoló - 10 pcs professional make up brushes set


Valahogy nem akar összejönni ennek a 10 darabos készletnek a fehér színű változata. Legelső rendelésnél egy fekete színű ecset készletet vásároltam, amivel teljesen meg voltam elégedve egy jó ideig.. aztán sajnos azzal is gyűltek problémáim, így megosztanám újra a tapasztalataimat a termékekkel kapcsolatban.

2016/11/05

eBay műszempilla teszt


Sminkelés során a három legfontosabb lépés, amit sosem hagynék ki: az alapozás, a szemöldök formázás, és a szempilla festés. Ezek a lépések igazán szépítő hatással vannak sokunk számára, de e három közül is leginkább a szempillák hangsúlyozása. Mivel legtöbbünk álma az igéző tekintet elérése, ezért célunk, hogy minél dúsabb és hosszabb szempillákat érjünk el. Mindennapokra személy szerint elég egy szuper spirált találni (pl: Lovely - Curling Pump Up). Azonban különleges alkalmakra, bulira szeretnénk még jobban hangsúlyozni a sminkünket, vagy igazán dögös pillantást elérni, ezért műszempillákhoz folyamodunk. Így hát, ebben a posztban két eBay-ről rendelt soros műszempillát fogok Nektek bemutatni.

2016/10/30

Magic Colour Lipstick



Mostanában ezek a magic rúzsok is felkeltették az érdeklődésemet... és gondoltam teszek egy próbát velük kapcsolatban. Az efféle rúzsok egyébként nem is számítanak annyira újdonságnak, hiszen még anyukáinknak is volt ilyen fiatal korukban... :) A drágább változat - 2.000 Ft - vásárlása helyett előbb az eBay-hez fordultam, ahol mindössze 275 Ft-ért szereztem be az ott lévő magic rúzst. Az árának köszönhetően nem fűztem hozzá nagy reményeket, de annyira kedvenc lett, hogy felvettem az újravevős termékeim listájára.

2016/10/29

eBAY - 15-ös korrektor paletta


Hogy ne csak szemhéjpúdereket tartalmazó palettákról beszéljek, mára hoztam egy korrektor palettát, amelyet az eBay-ről lehet megvásárolni hihetetlen baráti áron (415 Ft). A paletta igazán professzionális, hiszen kontúrozásra (természetesen a sötétebb árnyalatok segítségével), kiemelésre (fehér highlighter használatával), korrigálásra egyaránt használható. A zöld korrektor a piros foltok, pattanások eltüntetésére szolgál, a lilával pedig a sárga arcbőrt korrigálhatjuk. A sötét színek továbbá szemöldök formázására is használhatóak.

2016/10/24

MAKEUP REVOLUTION FLAWLESS MATTE


Egyre csak gyűlnek az én kis Makeup Revolution palettáim. Ez alkalommal csak ezt a palettát szerettem volna megrendelni 1890 Ft-ért, de sajnos a Pinkpanda meghatároz egy minimum rendelési határt - 3.000 Ft -, ami nem túl szimpatikus számomra a szállítási költség fizetése mellett... Már a hónapban egyébként úgy voltam vele, hogy nem költekezek többet, aztán sajnos/nem sajnos akcióssá vált ez a paletta is.. és "hosszas" gondolkodás után úgy döntöttem, nagy szükségem van rá, hiszen egy igazi alapdarab, ami telis tele van szépséges természetes natúr színekkel. Tehát győzőtt ez az érv, megvásároltam.  A nude árnyalatok kedvelőinek - vagyis többünknek - ez a paletta ennyi pénzért úgy gondolom, egy álom.

2016/10/22

ESSENCE - I LOVE TRENDS - THE NUDES körömlakk


Nem feledkeztem meg az újabb nude körömlakk értékeléséről sem. Ezúttal az essence I ♥ TRENDS The Nudes, 05 pure soul árnyalatát próbáltam ki. Árára már pontosan nem emlékszem, de olyan 600 Ft környékén vásárolható meg.

2016/10/16

TESZT - Hajegyenesítő kefe / Fast Hair Straightener


A sok felbukkanó hirdetés elérte a célját, hiszen gondolkodóba estem a hajegyenesítő kefe vásárlását illetően. Nem is csoda hogy elcsábultam, hiszen ez a termék több előnyt is hirdet a hajvasalókkal szemben: nem roncsolja a hajat, minden hajtípusra, kényelmesen, gyorsan használható... mely nek köszönhetően rengeteg időt spórolhatunk meg.

2016/10/14

ŐSZRE FEL! - Bokacsizmák


Igazi alapdarabnak tekinthető - köszönhetően a fekete színnek és az egyszerűségnek - bokacsizmákat szereztem be idén ősszel, pontosabban egy mindennapra való, azaz szaladgálós, kényelmes, lapos, illetve egy csini, magassarkú változatot. Igazán elegánsak, illetve praktikusak is, hiszen bátran hordhatóak nadrággal, szoknyával is egyaránt.

2016/10/11

EBAY matt szájfény - Danimer Long Lasting Lip Gloss


Ezidáig az eBay-ről sose mertem rendelni sminkeket - hiszen ki tudja miből készülnek az efféle olcsó szerzemények - de legutóbb úgy gondoltam, egye fene... teszek végre egy próbát. Így rendeltem egy jó pár sminket, köztük a Danimer Long Lasting matt szájfényét 15-ös, 17-es és 38-as árnyalatban. Többet nem mertem bevállalni, meg sajnos inkább erősebb, sötétebb színű szájfények közül lehetett választani, a hozzám közel állóbb, világosak helyett.

2016/10/05

HAUL - újabb SheInside


Kezdetben mindenképpen szeretném megosztani Veletek a SheInside rendeléseim, bízva abban, hogy hasznos információkat nyújtok ezáltal. Ily módon érkezik a legutóbbi rendelésről alkotott véleményem is. Legelőször kezdeném azzal, hogy ez az adag is szuper gyorsasággal érkezett, hiszen csupán hét munkanap telt el mire megérkezett hozzám. A mostani rendeléstől egyébként egy picit többet vártam, sajnos csalódnom kellett egy két ruhának az anyagát illetően.

2016/10/03

TESZT - CATRICE: Prime and Fine Beautifying Primer


Régóta szerettem volna primert, de sokáig nem tudtam melyiket válasszam, hiszen akármelyik primerről olvastam, mindegyik kapott egyaránt hideget és meleget. Mivel a Catrice termékeit egyébként nagyon szeretem, és a legtöbb sminktermékem tőle származik, így gondoltam teszek egy próbát a primerével kapcsolatban, és hogy van-e egyáltalán értelme a smink elkészítése kapcsán. A választásom a Prime and Fine Beautifying Primerére esett, köszönhetőn az igen csábító leírásának, gondolok itt főleg a "szépítő hatás"-ra.

2016/09/30

Lovely - SILVER & GOLD highlighter


A Lovely termékekkel való ismerkedés tovább folytatódik, és az eddigi tapasztalatimból ítélve, úgy hiszem elég szoros kapcsolatot fogunk ápolni. Hiszen ezúttal a képen látható Silver és Gold highlighter lopta be magát a szívembe. Tömören: gyönyörű, könnyen felvihető, tartós, nem porzik, és olcsó! Kell ennél több? :) 

2016/09/28

SIX - Végkiárusítás


Most igazán érdemes benézni a SIX-be, ha a Mammut környékén járnátok, hiszen üzletzárás miatt 70%-os akció érvényes mindenre... még az alapból akciós darabokból is szintén lejön a kedvezmény. Sajnos mikor én mentem, már a bolt több mint háromnegyede ki volt fosztva, így nem kizárt, hogy az akció hamarosan véget ér, az üzlet meg véglegesen is bezár. Egyébként hiába alig voltak dolgok, így is tudtam azért zsákmányolni... mi lett volna ha időben ott termek.. :) Leginkább sapkák, sálak, boka láncok, gyűrűk, telefontokok maradtak a boltban.

2016/09/27

KISOKOS - Ecsettisztítás



Mivel már több bejegyzés is szólt az ecsetekről, ezért most szeretnék az ecsettisztítás fontosságáról is beszélni. Tehát.. a szép smink eléréséhez egyik elengedhetetlen dolog az ecseteink rendszeres tisztítása, karbantartása. Valamint nem árt tudni, hogy ha koszos ecsetekkel dolgozunk, akkor azok sajnos pattanások, fertőzések kialakulásához is vezethetnek. Már többféle ecsettisztítási megoldás közül választhatunk, ebben a posztban bemutatom, hogy én miképp végzem el a piszkos munkát. :)

2016/09/25

Outfit | Póló & Szoknya


Ősz beköszöntével előtérbe kerülnek a sötétebb ruhák - legalábbis nálam mindenképpen - viszont nem kell természetesen rögtön nadrágot húznunk, még ilyenkor is bátran hordhatunk szoknyákat a harisnyáknak köszönhetően. Ilyenkor az egyik kedvenc outfitem a póló és szoknya kombináció, melyhez a sötétebb, fekete szoknyáimat ekkor kezdem leginkább előbányászni a szekrényemből, amikor elérkeznek a hűvös, hideg napok.

2016/09/24

EBAY - 11Pcs Bamboo Makeup Brush Set


Az első és az eddigi legjobb ecsetkészletemet 1600 Ft-ért vásároltam eBay-en.  Ez a 11 db-os készlet egyébként elég nagy népszerűségnek örvend, ami nem is csoda, hiszen pihe-puha szőrei egyáltalán nem hullanak, illetve a mosást is nagyon jól bírják. Tehát minőségileg tökéletesek és nem mellékes, hogy szerintem ezzel a fa borítással igazán gyönyörűek. Az ecsetek szőre szintetikus anyagból készült, amikkel nem igen spóroltak, hiszen nagyon tömött ecsetekkel dolgozhatunk, melyekkel így szép végeredményt érhetünk el.

2016/09/22

MANGOOUTLET rendelés, mint függőség


Tudom, kicsit idejét múlt már ez a poszt, hiszen már nem rohangálunk lenge ruhácskákban, de mivel rengeteg rucit felhalmoztam a Mangooutlet-ről, ezért gondoltam megosztom Veletek a véleményem. Az oldalról már régebben is rendeltem, viszont csak az elmúlt évben kattantam rá úgy igazán.

2016/09/21

TESZT - Makeup Revolution szemhéjpúder paletta - BBB Fortune Favours the Brave



Két gyönyörűséges palettát vásároltam a Pinkpanda nevezetű oldalról, amelyeket akciós áron lehetett beszerezni. Először a nagy kedvencemet szeretném bemutatni, mely szépségnek az akciós ára 2.790 Ft volt - 4.790 Ft helyett! -. Hozzáteszem, az ingyenes szállítási határt nem értem el, mert azért annyira nem akartam bevásárolni, de még így is nagyon megérte számomra. A Pinkpandán egyébként a Makeup Revolution paletták nagyon sokszor le vannak értékelve, mely akciók általában 24 óra hosszáig tartanak, és persze mindig más palettához lehet akciósan hozzájutni. Tehát érdemes figyelni az akciókat, ahelyett hogy megvennénk őket teljes árukon, hiszen a hasonló termékek ára ugye 4.000-5.000 Ft környékén mozog.

2016/09/18

TESZT - NUDE Nails - Lovely Nude nail polish




Egy jó ideje már nem festettem a körmöm, mert nagyon hamar lepattogott a körömlakk, és a tarka, színes árnyalatok lepattogása azért elég igénytelen megjelenést kölcsönöz a körömlakk viselőjének. Azonban mostanában egyre több Nude körömlakkal találkozhatunk, melyek esetében nem annyira feltűnő ez a probléma... bár természetesen amint lehet mossuk le, de annyival könnyebb a helyzet, hogy nem kell rögtön.

2016/09/17

HAUL - Pepco


Ha nem ismeritek még a boltot, akkor mindenképpen nézzétek be – ha jól láttam elég sok városban jelen van - mert itt valóban nem csak mondják, hanem tényleg nagyon alacsonyak az árak! Jó persze, egy 200 Ft-os késtől azért nem várnék csodát, de ár-érték arányban nagyon jó termékeket találunk, lakberendezés és ruházat, valamint papír írószer, ajándék és játék részlegen is.

2016/09/13

HAUL - SheInside


Régóta szemezgettem a Sheinside-al, de valamiért csak nemrégiben szántam el magam arra, hogy rendeljek is erről az oldalról... és annyira meg voltam elégedve a ruhákkal, hogy már le is adtam a következő rendelésemet. A webshopon nagy segítség, hogy a ruhákat viselő modellek méreteit, illetve a modellek által viselt ruhaméretet is egyaránt megadják. További segítség, hogy a vásárlók általában feltöltik a saját képeiket is az adott ruhákról. Ezt a jó szokást több ilyen oldalon bevezethetnék, hiszen ezzel lecsökkenne a nem megfelelő méretű ruhák vásárlásának a száma, és ezáltal csökkenne a csalódottság érzése is... nem utolsó sorban, többen kedvet kapnának az online vásárláshoz. :)

2016/09/11

KISOKOS - Mindennapi arcápolás


Mivel az arcbőrünk folyamatos szennyeződésnek, káros napsugárzásnak - ugye főleg nyáron - van kitéve, ezért hogy megóvjuk ezektől a bőrünket, nagy figyelmet kell fordítani az ápolására, vagyis minden nap tisztítani, hidratálni, védeni és táplálni kell.

2016/09/10

EBAY - 10pcs Pro Cosmetic Makeup tool brush set


Nem terveztem erről a készletről is beszámolni, hiszen első ránézésre olyan mintha a két bejegyzéssel lentebb lévő fekete szettem fehér változata lenne. Azonban sajnos nem csak a szín az, amiben különböznek.

2016/09/09

TESZT - Lovely Classic nude make up kit paletta


A Lovely termékek felfedező körútját tovább folytatom.. ezúttal a Lovely nude make up kit palettájának a classic változatával ismerkedtem össze. Ezt is a 33%-os akció során vásároltam 736 Ft-ért, így még kedvezményesebben jutottam hozzá.

2016/09/08

EBAY - 10PCS PROFESSIONAL MAKEUP BRUSHES SET


Azt hiszem az ebay-ről rendelt ecsetkészleteim bemutatása ezentúl megér majd mindig egy posztot, hiszen csak rendelem a jobbnál jobb készleteket, jobbnál jobb árakon.  Elsőként kezdeném ezzel a 10 darabos ecsetkészlettel, amely mindössze 1800 Ft-omba került. Lehetséges, hogy nem mondok újat azzal, hogy drogériákban ennyi pénzért általában egy ecsetet, ha tudunk venni (amely nem is feltétlen mondható jobb minőségűnek).

2016/09/07

TESZT - Lovely Nude make up kit paletta


Igen, tudom, hogy már régóta nyerő ez a paletta, és ezáltal jó néhány tesztet is olvashattunk róla. Azonban mikor én állok a nagy "megvegyem-e a bizonyos terméket vagy ne" kérdés előtt, akkor szívesebben olvasok róla minél több véleményt... hiszen ezáltal könnyebben tudok dönteni annak sorsáról.

2016/09/06

KISOKOS - A tökéletes sminkalap elkészítése


Még a hibátlannak tűnő bőr esetében is szükséges valamilyen alapozó vagy színezett hidratáló használata, hiszen így lesz szép és hibátlan a sminkünk. A következőkben leírom én hogyan készítem el a tökéletes alapot! :)
 

2016/09/03

TESZT - Lovely Curling Pump Up


Ha szempillavásárlás előtt álltok, vagy éppen nem vagytok megelégedve a jelenlegi darabbal, akkor mindenképp tartsatok velem! :) A cikkben a Lovely Curling Pump Up (899 Ft, akciós áron most: 602 Ft!!!) szempillaspirálját fogom tesztelni a sok pozitív véleménynek köszönhetően.

2016/09/02

HAUL | 33%-os (+10%) akció eredménye! :)



Halihó :)

Lehet mire olvassátok, addigra már rég vége lesz az akciónak, hiszen első posztként nem sok olvasóban reménykedem :D de sebaj..