2018/03/04

Webshop tapasztalatok | Mohito

mohito.com

Mint tudjátok, nagyon szeretek webshopokat bújni, és az utóbbi időben szinte csak így is vásárolok. Ennek több oka is van, egyik az, hogy sokkal átláthatóbb egy webshop - gondolok itt pl. arra, hogy beállíthatom milyen terméket/termékeket keresek, azokat áruk szerint növekvő sorrendben állíthatom,  vagy más egyéb szűrőket állíthatok be -, másik az, hogy többször tapasztaltam, hogy sokkal nagyobb a választék (és az akció) online, illetve ami szintén pozitív, hogy nem próbálja fel x ember a kiválasztott ruhát előtted. Persze van egy nagy rizikója is az egésznek, amikor ugye nem találjuk el a megfelelő méretet. De ilyenkor nagy segítség, hogy már több üzletbe vissza lehet vinni az adott terméket 10-30 napon belül (ingyen), és így nem kell a postázással bajlódni. Ilyen a Mohito is. Úgy gondoltam, sorra fogom venni az összes webshopot, ahonnan eddig vásároltam, és leírom a tapasztalataimat, illetve a fontos tudnivalókat velük kapcsolatban.

Azért is a Mohito-val kezdem meg a sort, mert jelenleg - meglepetésemre - egyik kedvenc webshopom lett, hiszen a téli leárazásokon nagyon szép dolgokat tudtam vásárolni, természetesen egész baráti áron. A bejegyzés végén majd beszúrom a leginkább kedvelt darabokat. 😊

Egyébként a Mohito a Sinsay, Reserved, Cropp és House üzletekkel együtt a lengyel LPP vállalathoz tartozik, így a vásárlási feltételek, termék visszaküldési folyamatok hasonlóak. De mivel nincs mindegyik márkával kapcsolatban tapasztalatom, ezért nem szeretném egy kalap alá venni őket, hiszen nyilván csak azokról szeretnék írni, amelyekről már rendeltem. 

A Mohito kínálata közt főleg elegáns darabokkal találkozhatunk, és némelyik női ruha megtalálható kislány változatban is a "Little Princess" címszó alatt amolyan anya-lánya kollekcióként.
A ruhák minőségével eddig teljes mértékben meg voltam elégedve, nem futottam bele silány minőségű áruba. 


Hírlevélre történő feliratkozás esetén 10% kedvezményre jogosító online kupont küldenek, ami az akciós darabokra is egyaránt érvényes!

Üzletei sajnos még csak Budapesten találhatóak (MOM Park, Westend, Corvin Plaza, Duna Plaza), így, ha nem akarunk fizetni a szállításért, akkor 11.000 Ft értékben kell vásárolnunk (normál szállítás egyébként 750 Ft-ba kerül), valamint a termék visszaküldése is így sajnos szállítási díj megfizetésével történik. Viszont gyakori, hogy akció idején ingyenes szállítást tesznek lehetővé. 

Aki Budapesten él, annak már sokkal könnyebb, egyszerűbb a vásárlás és a visszaküldés is. Ugyanis ha mindössze pár ezer forint értékben szeretnék vásárolni, akkor csak berendelem a terméket a kiválasztott üzletbe, és pár napon belül már mehetek is érte (erről sms-ben tájékoztatnak). Én ezt a módszert egyébként is jobban szeretem, mint a házhoz szállítást, mert nem kell csupán ezért otthon maradnom, hogy várjam a futárt, illetve mostanság, amikor suliba jártam, nem is nagyon tudtam volna hova rendelni. Azonban sajnos van, hogy nagy leárazás esetén nem szállítanak üzletbe, hanem csak házhoz szállítást vállalnak, annak így értelemszerűen nem nagyon örültem. Viszont a megrendelt termékek ilyenkor is - 30 napon belül a megrendeléshez csatolt papír kitöltésével - bármelyik Mohito üzletbe visszavihetők.

Nos azt hiszem minden fontosabb tudnivalót megosztottam Veletek, úgyhogy most már jöhetnek a leárazáson vásárolt nagy kedvenceim (azt az akciós árat tüntetem fel, amennyiért én vásároltam!):



Ladies' Jumpsuit
akciós ár: 4.135 Ft
eredeti ár: 11.995 Ft
link



Bő ujjú csipkeruha
akciós ár: 2.995 Ft
eredeti ár: 7.995 Ft
link


Puha kötésű kardigán
akciós ár: 4.995 Ft
eredeti ár: 8.995 Ft
link



Ti szoktatok rendelni a Mohito oldaláról? 

Dóri






8 megjegyzés:

  1. Én már szemezgettem ezzel a webshoppal, nagyon tetszenek a ruhák amiket kínál :)
    Hasznos volt ez a cikk számomra. :)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A téli leárazások előtt egyébként (amikor nagy ritkán felnéztem az oldalra) semmi érdekeset nem találtam, aztán most valahogy egyre jobban tetszik a kínálatuk 😊 és egyre több időt is töltök (sajnos) az oldalon. 😁
      Puszi😘

      Törlés
  2. Rendeltem már. Két termék teljesen jó volt, kettőt vissza kellett küldenem (egy méret miatt, és nem olyan volt, mint a képen... valamint egy pénztárcát, aminek rossz volt a zippzárja... Viszont lehet, ebben te tudsz tanácsot adni, hogy elteszem a kosárba, ami tetszik, és bizony eltűnik belőle, ha nem fizetem ki... Viszont én szeretném összevárni a termékeket, amit kinéztem magamnak (az nagyon jó funkció, hogy lehet jelezni, hogy kérem, értesítsenek, ha újból rendelhető a termék)... Jeleztem egyébként feléjük is, mivel kérdezték a véleményt, hogy mit változtassanak... Pl. ezt, legyen kedvencek, és előbb-utóbb "tele" lesz a kosár... Te mit gondolsz erről? Még egy kérdés: Általában M-es vagyok, de van termék, amiből S-es (fölül). Amit ők küldtek M-es méretet, brutál nagy volt. A szoknya pont jó... Te mit tapasztaltál? Nagyon szép ruhákat sikerült venned! Üdv. Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Judit!😊
      Na ez valóban tetszene nekem is ha nem törlődne folyamatosan a kosár..más webshopoknál is nagyon hasznos tud ez lenni. Illetve igen, azt kifelejtettem, hogy mint sok webshopnál, itt is lehet értesítést kérni, ha újra elérhető az adott termék, viszont én most vettem észre leginkább, hogy ez a rendszer nem teljesen működik jól (de igazából egyik lpp üzletnél sem). Hiába checkoltam rögtön a terméket ahogy megkaptam az értesítést, sajnos továbbra sem volt elérhető..🤷‍♀️
      Méret ügyileg semmi panaszom nem volt, bár hozzáteszem nekem hasonló alakom lehet mint Neked, csak én mindenből szinte S (36) méretben rendelek (hiába formásabb alul az alakom, miközben felül meg gizda vagyok😄). Ajánlom, hogy nyugodtan vásárolj Te is S méretű felsőket, mert az a tapasztalatom, hogy azok hasonlítanak inkább a "normál" méretre, ha lehet ezt így mondani.

      Törlés
  3. Most rendeltem a Mohito-ról egy ballonkabátot. Sajnálom nagyon, de számomra ez egy silány minőség. Vékony anyag,csúnya varrás, olcsó kategóriájú csat bújtatók... :-( Annak idején egy Broadway márkájút fele ennyiért különbet kaptam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szomorú amerre halad ez az ipar 😔 sűrűn tapasztalok hasonlókat más fast fashion üzletnél is.. egyre drágább, és egyre silányabb termékek...Egyébként meg köszi a negatív véleményt is! Kellenek ezek is!

      Törlés
  4. Én nagyon megvagyok elégedve a termékeikkel.Én főleg leárazáskor szoktam vásárolni,mert szerintem amúgy drága,de akkor iszonyat jó áron szoktam cuccokat kifogni. Azt én is utálom amikor a kosaramban tárolom a kedvenc cuccaimat és egyszercsak eltűnik.
    Az üzletpolitikájukat az egyik legkorrektebbnek tartom az országban,szerintem sokan példát vehetnének róluk.A házhozszállítás nagyon jó árban van,a visszaküldés ingyenes, ha az áruházba viszem viszem a terméket,a vételárat azonnal visszautalják.Ha az üzletben vásároltam
    És visszavittem v.milyen okból kifolyólag akkor visszaadják a pénzt.
    Probléma kezelésük nagyon jó,tényleg vásárlóbarát.Személyes tapasztalat.
    Ugyanez vonatkozik a Reservedre és a Sinsayre is. Sok webáruház és üzlet példát vehetne róluk.

    VálaszTörlés
  5. Még annyit szeretnék az előző véleményemhez hozzáfűzni,hogy nem fizetett senki azért, hogy ennyi pozitivumot irjak. Csak az online rendelésben és az üzletben való vásárlásban is elég sok tapasztalatot szereztem.Egyébként egy 40 es anyuka vagyok. Az például szuper lenne ha a ruhák 44- es és 46- os méretben is kaphatóak lennének. Ez csak egy tapasztalat és észrevétel.....

    VálaszTörlés