2017/07/08

Ebay csalódások


Mint tudjuk, az eBay nagyon hasznos kis oldal, viszont egyes termékek bizony csalódást is tudnak okozni: vagy nem valósághű képeket töltenek fel az eladók, vagy az olcsó árnak köszönhetően rossz minőségűek a termékek, melyek így hamar megrongálódnak vagy nem úgy teljesítenek ahogy azt ígérik. Szerencsére, ahhoz képest amennyit rendelek, elég ritkán kell csalódnom. Ebben a bejegyzésben most azon pár terméket szedtem össze, melyeket kevésbé ajánlok.

A legnagyobb csalódásaim ruhákhoz köthetőek. Ezektől a ruháktól elég hamar meg is váltam, így már sajnos nem tudom Nektek bemutatni mennyire nem egyeztek meg a képen feltüntetett ruhák a kapottakkal.. de szerintem hasonló cikkeket láthattatok is, úgyhogy sejthetitek mennyire lehettem csalódott én is. Azóta nem is vásárolok ilyen oldalakról ruhát, viszont ha Ti mégis kacsingattok feléjük, akkor azt tanácsolom, hogy csakis olyanokat rendeljetek, amelyekről vannak vevők által feltöltött képek is! (ilyeneket inkább Aliexpress-en láttam)



Ennek a toknak az érkezését emlékszem annyira vártam, de aztán persze csalódnom kellett. Ugyanis a rózsaszín levehető műanyag rész annyira nyomta a kikapcsoló gombot, hogy muszáj volt anélkül használnom. Így viszont a maradék gumi rész ami körbevette a telefont, nem ért meg 1.800 Ft-ot. Gyanítom nem csak annak az eladónak volt hibás akitől vásároltam, hanem az összesé, de ki tudja. Az biztos, hogy több ilyet nem vásárolok. [link]




Egy régebbi bejegyzésemben találkozhattatok már ezzel az ecsetkészlettel. Tömören annyi, hogy vásároltam egy ecset szettet, amivel annyira meg voltam elégedve, hogy vásároltam még egyet. Azonban azzal már gondjaim akadtak, ezért rendeltem még egyet, amit pedig már darabokban, lötyögve sikerült kézhez kapnom. Ha érdekel Titeket bővebben is, akkor IDE és IDE kattintva olvashatjátok el a részletes véleményemet. A lényeg, hogy én már egy ilyen készletet se rendelnék ezek után.




Ezt a cuki duci ecsetet azért nem ajánlom mert nehézkes a tisztítása (az alapozót nagyon elnyeli), a száradásról nem is beszélve, illetve még csak nem is sikerült olyan szépen dolgozni vele. [link]




Az ezekhez hasonló mini nyakláncok nagyon-nagyon hamar elszíneződnek. Nem csak, hogy nem szép látvány, hanem fel is merül ilyenkor bennem az a kérdés, hogy vajon mennyire árthatnak ezzel a bőrünknek. Tehát ennyi pénzért úgy gondolom nem érdemes megvásárolni őket, ha egy használat után már dobhatóak ki. Kár értük. [link]




Matt rúzsokkal is próbálkoztam, amikről már szintén olvashattatok ITT. Pénzkidobás az egész, evés-ivásig el se jutni velük. Csíkozódnak, szárítanak, nem tartósak... és még ki tudja mennyire ártalmasak ezek a termékek is. [hasonlóak: itt]




Az efféle szivacsokkal is érdemes vigyázni, mert a többség egyáltalán nem puha, melynek köszönhetően nem lehet velük szépen dolgozni. Linket ez esetben  nem merek bemásolni, mert sajnos akitől vásároltam, ott már nem elérhető a termék, és nem szeretnék olyat linkelni, amiről meg semmi tapasztalatom.






A végére hagytam ezt a kozmetikai táskát, ami félig csalódás, félig pedig nem. Ugyanis kinézetre nagyon nem ilyet vártam, hisz a valóságban elég silány minőségű. Ha tudom, hogy ilyet kapok kézhez, akkor valószínű, hogy nem vásárolom meg. Ennek ellenére, én rendszeresen használom ha utazok... nem is gondolnánk mennyi mindent bele lehet gyömöszölni. 😄 [link] Tehát egész praktikus kis táska. 


Nektek milyen termék(ek) okoztak csalódást?

Dóri








5 megjegyzés:

  1. Hasznos volt ez a bejegyzésed. Mindig néztem ezeket az ebay-es matt rúzsokat, de így tuti nem próbálkozok velük.:D A telefontokkal én is megjártam, igaz én az Aliexpress-en, mert valahogy rossz típusu telefontokot küldtek, ami 2x akkora volt, mint a telefonom. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha hasznosnak találtad. 🙂 Na én meg rögtön úgy voltam vele, egye fene kipróbálom őket. 😄 Aztán ezekre a rúzsokra tényleg igaz a mondás, hogy olcsó húsnak a híg a leve. A telefontokos bakiról meg eszembe juttattad, hogy egy ismerősnek egyszer rendeltem szintén egy tokot, és nekünk se olyat küldtek, ami az ő telefonjára kompatibilis. Ügyesek... 😀

      Törlés
  2. Én is vettem már így nyakláncot,de boltból, ami ilyen outlet szerű. Ki lehet fogni kincseket nem mondom. De a legutóbbi két nyakláncomat dobhattam is ki. Szeretnék venni pár bizsut majd, de szerintem inkább kiadok egy picit több pénzt és veszek egy olyant ami nem színeződik el. Pedig olyan kis szép volt. 😐

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is inkább már a minőségre megyek, viszont rengeteg más nyakláncot meg szívesen vásárolok az eBay-ről. Igazából a feltűnő, csicsás nagy nyakláncaim ritkábban érintkeznek a bőrömmel, így azok sokkal tovább is bírják... de a mini nyakláncaimnál ez elkerülhetetlen. Azokat egy kivágott felsőhöz, tophoz szeretem hordani, és nincsen kedvem őket állandóan kidobálni. 😀 Meg akkor egy idő után ugyanott vagyok, mintha drágábban vásároltam volna egyet. Annyi különbséggel, hogy a drágábbik még mindig jó, és így nem is landolt a kukába.😃

      Törlés
  3. The online gambling age is still at - Dr. MD
    The online 광명 출장안마 gambling age 시흥 출장안마 is 청주 출장샵 still 안성 출장샵 at its peak. as the online gaming industry expands, 양산 출장마사지 casinos have started to cash in on casinos to get

    VálaszTörlés