2017/05/03

Puha lábak | 2.000 Ft alatti termékekkel


Már a blog kezdetekor tervben volt, hogy nyár közeledtével megosztom Veletek a kedvenc lábápolási termékeimet, melyekről ebben a bejegyzésben végre olvashattok is. Mind a sarokreszelő (800 Ft), mind a puhító (700 Ft) annyira szép munkát végez, hogy emiatt nekem nincs is szükségem tízezer forintos masinára. 

Még mikor Avon tanácsadó voltam, megpróbáltam minden lehetséges dolgot onnan vásárolni, hogy ugye minél nagyobb kedvezményben részesüljek (tegye fel a kezét aki nem). Azokban az időkben rendeltem meg először a Foot Works nagy sarokreszelőt. Elég sok sarokreszelővel próbálkoztam, és véleményem szerint az Avon reszelője magasan veri az összes többit. Kialakításának és nagy méretének köszönhetően nagyon kényelmes a használata. Egyik felén durvább, másik felén puhább felülettel rendelkezik. Személy szerint az utóbbit használom gyakrabban, hiába puhább a felülete, sokkal jobb eredményt érhetünk el vele, mint a durvább felével. Már csak azért is, mert szépen ráfekszik a sarokra, és így könnyed mozdulatokkal, nagyon hatásos eredményt érünk el vele.


A legtöbb sarokreszelővel - amelyek szintén durvább felülettel rendelkeznek - pont az volt a problémám, hogy inkább csak úgymond kapargatni tudtam velük a felszínt, és egyáltalán nem tették simává a lábaimat. Ezzel szemben az Avon sarokreszelő könnyedén és gyorsan sima lábikókat varázsol. Ezt a procedúrát egyébként este szeretem végezni, mivel befejezésként a Sana sarokpuhító- és bőrkeményedés elleni krémét használom, amire aztán zoknit húzok, és így reggel pihe-puha lábakkal ébredek. Tehát ezt a kombót csakis ajánlani tudom, illetve akik gondolkodnak egy drágább készülék vásárlásán, azoknak javaslom előtte próbálják ki ezt a két csodaszert, amivel - ha beválik - több ezer forintot tudnak megspórolni.

Jelenlegi Avon katalógusban egyébként szettben, egy éjszakai lábkrémmel együtt tudjátok megvásárolni a sarokreszelőt, amit szintén szeretek használni, extra hidratálásnak tökéletes. A szett ára: 1.200 Ft

Ahol biztosan találkozhattok Sana sarokpuhítóval: Rossmann, Spar


Ti hogyan ápoljátok a lábaitokat? Mely termékek váltak be?

Dóri




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése